Rákóczi és Faragó is emlékeztek
én 2006.11.18. 08:30
A régi Honvédot is ő vitte a csúcsra.
Öcsi bácsival kapcsolatban gyakran csak az Aranycsapatot emlegetve esik szó, pedig 1956-ig a Budapesti Honvéd csapatát is ő vitte sorozatban a bajnoki dobogó legmagasabb fokáig. Ma már az az aranyhalmozó társulat is megfogyatkozott. Ketten azonban még ma is közöttünk élnek abból a nagyszerű gárdából. A kapus, Faragó Lajos, és a jobbhátvéd, Rákóczi László. - Soha nem a saját érdekeit nézte, mindig a közösség problémáinak megoldása volt számára az elsődleges - emlékezett Faragó Lajos. - Mindenhol kinyíltak előtte az ajtók, és ő mindig intézkedett, hogy a gyakran nyomorban élő társak megfelelő, tisztességes körülmények közé kerüljenek. Én például neki köszönhetem, hogy a Honvéd játékosa maradhattam, mert amikor felső parancsra Sztálinvárosba akartak irányítani, közölte a vezetőkkel, hogy aki kispesti annak nincs máshol helye, csak a Honvédban. - Tíz évig játszottam vele egy csapatban - mondta Rákóczi László -, és ha nem jön a forradalom, talán még jó néhány évet lehúztunk volna együtt. Ő ment én maradtam, de akkor is vele lettem ötszörös bajnok. Öröm volt játszani mögötte, mert mindig mondta: "Ratya, ne izgulj, mert elöl mi mindent lerendezünk."
|