Puskásra emlékeztek városszerte
én 2006.11.18. 08:26
Öcsi bácsira emlékeztek Kispesten, az MLSZ székházánál és a Puskás-stadionban is.
Csendes megemlékezést tartottak egész nap Kispesten, a Bozsik-stadionnál, ahol a névadó emléktáblája mellett kiállított Puskás-képnél róhatták le kegyeletüket a rajongók. A gyászlobogó alatt egymást váltották az emberek, akik ide is mécseseket és virágokat hoztak. Kicsivel távolabb, a salakos pályán mécsesekből kirakták a Puskás nevet. Pénteken este az MLSZ székháza előtt, majd a Puskás Ferenc Stadionban tisztelegtek Öcsi bácsi emléke előtt. A szövetség Kánai úti székháznál az MLSZ és a megyei szövetségek vezetői, volt és jelenlegi labdarúgók, barátok és tisztelők jelentek meg, hogy mécsest gyújtva, egy-egy szál virággal emlékezzenek a pénteken elhunyt világnagyságra. Kisteleki István, dr. Helmeczy László, Dunai Antal, Várhidi Péter, Teodoru Vaszilisz, Mészöly Kálmán, Nyilasi Tibor, Détári Lajos, Őze Tibor, Magyar Zoltán, valamint a magyar futball több más vezetője, volt és jelenlegi játékosa, szurkolója vett részt a tiszteletadáson. A megjelentek mécsest, gyertyát gyújtottak Puskás Ferencre képe előtt, amelyet a szövetség bejárata mellett helyeztek el - s amelynél Öcsi bácsi tisztelői folyamatosan leróhatják kegyeletüket. A megemlékezés alatt a székház mellett elhelyezett óriási kivetítőn folyamatosan Puskás Ferencről és az Aranycsapatról készült felvételeket mutattak a szervezők - ezzel is tisztelegve a Száguldó Őrnagy emlékének. A székházat belül háromemeletnyi, monumentális, gyászszalaggal ellátott és kivilágított Puskás-kép díszíti, utalva arra, hogy a legendás Aranycsapat kapitánya távozásával betölthetetlen űrt hagyott maga mögött. A gyertyagyújtás és az emlékezés percei után a megjelentek elénekelték a Himnuszt. Ezután a szövetség küldöttsége a Puskás Ferenc Stadionba ment, hogy az MLSZ Centenáriumi Emlékművénél is kifejezze gyászát. Az alkotás a magyar labdarúgás első száz esztendejének tiszteleg, az emlékművet száz esztendő válogatott játékosainak nevei díszítik - a nagyszerű társágban természetesen ott van Puskás Ferenc is. A szövetség vezetői itt is elhelyezték a megemlékezés mécseseit, valamint Kisteleki István, az MLSZ elnöke egy - Öcsi bácsi korára utalandó, 79 szál vörös rózsából álló - csokorral fejezte ki tiszteletét.
|