"Egyértelműek az Újpest FC céljai"
én 2007.07.17. 09:34
Sasa Radulovic sikeres próbajátékon vett részt csapatunknál májusban
Három éves szerződést kötött az Újpest FC Sasa Raduloviccsal. Az ausztrál állampolgárságú, 29 esztendős játékos nem ismeretlen szakmai stábunk számára, hiszen májusban – teljes diszkréció mellett – sikeres próbajátékon vett részt csapatunknál.
A bal oldali támadó középpályás posztján bevethető labdarúgó elmondása szerint már akkor pozitív benyomást szerzett klubunkról, miként Urbányi István vezetőedző is jó véleménnyel volt a játékosról, aki Jakab László menedzser közreműködésével került kapcsolatba az Újpest FC-vel.
Sasa Radulovic: – Már a próbajáték során meggyőződhettem róla, hogy jó klub az Újpest. Nagyon tetszik a stadion, profinak tartom a kiszolgáló létesítményeket, az edzőtermet, az öltözőket is. A játékosok barátságosan fogadtak, amikor nem értettem valamit, azonnal segítettek. Kiderült számomra az is, hogy a keretben sok a remek képességű játékos. Az pedig nagyon imponált, hogy az Újpest FC-nél egyértelműek a célok a következő szezonra: a csapat szeretné megszerezni a bajnoki címet. Csak pozitív benyomásokat szereztem az edzővel folytatott beszélgetések során is.
|